Visegrád – Pisztrángos tavak
Horgászat profiknak és amatőröknek egyaránt, horgászengedély nélkül, szakszerű segítséggel.
Két halastavunkban Magyarországon szinte egyedülálló módon egész évben lehet pisztrángra horgászni.
Visegrád Kék Öböl
Visegrádon, Esztergom irányába vezető 11-es főút jobb oldalán található.
Fogható halak: Keszegfélék, csuka, süllő, balin, ponty.
Pilismarót – Öböl
Pilismarót község határában fekszik, a Duna magyarországi szakaszán szinte egyedülálló élőhelyet képvisel.
A halfaunának állandó tagjai a süllő, a csuka, balin ponty, a keszegfélék.
Esztergomi Kerek-tó
A Búbánat-völgyben található vízfolyáson a Vasas Horgász Egyesület hosszú és alapos tervezői munka eredményeként 4 tavat épített. A patak Duna torkolatától a tavak sorrendben: Ivadéknevelő-tó, Mini-tó, Fürdő-tó és Kerek-tó. Horgásztóként kizárólag a Kerek-tavat üzemeltetjük.
A Kerek-tóba a kifogott halmennyiségről vezetett statisztika alapján folyamatosan telepítünk pontyot. Tavasszal nagy mennyiségben dévérkeszeget, ősszel a ragadozó és pergető horgászok örömére jelentős mennyiségben csukát esetenként süllőt. A tó jelentős nagytestű állománnyal rendelkezik pontyból, csukából és amurból.